Fényterápia - Légy Fitt

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Fényterápia

SZOLGÁLTATÁSOK

A színterápia (kromoterápia) ősi eredetű gyógymód, a hagyományos orvoslási módok mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak a színek egészségre és lélekre gyakorolt hatásának.
Az egyiptomiak, rómaiak, görögök egyaránt ismerték a helioterápiát (fényterápia) - közvetlen napsütéssel való kezelés -, Indiában pedig az ajurvedikus orvoslásban tartották fontosnak a színek csakrákra és energiaközpontokra gyakorolt pozitív hatását.
A kínaiak is a különböző színekre bízták egészségüket. A beteg ablakára olyan színű függönyt raktak, melynek színe az adott betegség gyógyítására szolgált, a beteg pedig ugyanilyen színű ruhát kapott.

Az utóbbi években a színterápia ismét a figyelem központjába került, számos tudományos kísérlet és kutatás támasztotta alá a színek anyagcsere-, ideg- és immunrendszerre kifejtett pozitív hatását.

Hogyan hat?
Minden anyag, beleértve az emberi testet, atomokból és atommezőkből áll, melyek meghatározott hullámhosszon rezegnek. A színek gyógyító hatása pontosan sejtjeink rezgőmozgásával áll összefüggésben: a betegségek és rosszullétek ugyanis a sejtek rezgésszámában létrejövő diszharmóniára vezethetők vissza, melyek meghatározott frekvenciájú színek segítségével visszaállíthatók az eredeti egyensúlyi állapotba. Ha egy csakrán keresztül nem tudunk elegendő energiát felvenni a külvilágból, akkor a hozzá tartozó szervek alulműködnek, ezen az adott energiaközpont színével javíthatunk. Ám ha egy szerv túlműködik, akkor a csakra ellentett színével fékezhetjük meg a többletenergiát.

A színterápia "finom" kezelés, azaz nincsenek mellékhatásai, nem okoz függőséget, és néhány esetet kivéve nincsenek ellenjavallatai sem. Bármilyen más kezelés mellett ajánlható, mivel elősegíti a mérgek ürülését szervezetünkből, ezáltal felerősítve más gyógymódok hatását. Minden kezelés önmagában is eredményes, de természetesen a rendszeres alkalmazás növeli hatékonyságát. Nem kell meglepődnünk azon a tényen sem, hogy a színes fények jótékony hatással vannak általános érzelmi állapotunkra, pszichénkre is.

A színek ezen kívül esztétikai problémák kezelésére is alkalmasak. Bármilyen típusú bőrre, pattanásokra, ráncokra, narancsbőrre, fogyasztásra, bőrfeszesség visszaállítására alkalmazható
.

A színek tulajdonképpen a fény különböző megjelenési formái. A fény pedig az életet testesíti meg, de megteremti az árnyékot, a sötétséget is. A fény és sötétség ellentétpár tehát összetartozik, együttesen hozza létre a színek világát. A fényhez legközelebbi alapszín a sárga, míg a sötétséghez a kék áll közel.
A színek és az érzések között szoros összefüggés tapasztalható. Az ember nyitott rendszerként folyamatosan reagál a környezet ingereire, naponta tapasztalhatjuk a színek testre, lélekre, szellemre gyakorolt hatását, mellyel nem csupán gyógyítani, hanem lelki problémákat felismerni, diagnosztizálni is tudunk.

Hogyan hatnak a különböző színek?
A meleg színek
:

Vörös
Energetizáló, vitalizáló szín.

A szenvedély, a szexualitás, az erő színe. Határozottá, magabiztossá tesz, erősíti az akaraterőt, önizalmat ad. Ha ezt a színt túlságosan sokáig alkalmazzák, türelmetlenné, nyugtalanná, agresszívvá teheti a beteget. Ebben az esetben a komplementer színt, a zöldet kell adagolni.
A vörös színű terápia javítja a lábak, a vesék, a mellékvese, a végbél, a farokcsont és a nemi szervek energiaállapotát.

Vörössel gyógyítható a vádligörcs és a székrekedés is. Serkenti a vérkeringést, fokozza a vérbőságet.
Az esztétikai kezelés során főleg zsíros, tömített pórusú, pattanásos bőrre, túlzott faggyútermelődés kezelésére ajánlják.
Hatásos a különböző méreg- és salakanyagok felhalmozódása következtében kialakuló tünetek - bőr elszíneződései, cellulitisz - ellen. A piros kifejezetten hasznos ödéma, átmeneti duzzadtság, vér- és nyirokpangás esetén.

Narancssárga
A vöröshöz hasonlóan energetizáló, vitalizáló, meleg, aktív szín.

Fokozza az életkedvet, a kíváncsiságot, az optimizmust és a kreativitást.
Depresszió, pesszimizmus és ernyedtség esetén a legfontosabb szín.
Erősíti az önbizalmat és a kezdeményezőkészséget, bátorít, jóságra és nemességre sarkall.
Serkenti a nemi vágyat, fokozza a szexuális kisugárzást. Kapcsolatteremtési problémák vagy szexuális zavarok esetén is segít.
A narancssárga szín az esztétikai kezelés során főleg zsíros, tömített pórusú, pattanásos bőrre, túlzott faggyútermelődés kezelésére ajánlják.

Hatásos a különböző méreg- és salakanyagok felhalmozódása következtében kialakuló tünetek - bőr elszíneződései, cellulitisz - ellen.
A narancssárga elősegíti a haj fényességét, a túlzott faggyútermelés következtében létrejövő zsíros korpásodás visszaszorítását.
Támogatja a hasi és kismedencei szervekért, az ivarmirigyekért, a keresztcsontért, az ágyékcsigolyákért és a szaporodásért felelős szexcsakra működését.
Narancsszínnel kiválóan kezelhető az étvágytalanság és a kóros fogyás, de jól hat bizonyos emésztési zavarok, pl. székrekedés esetén is. Az immunrendszert egészében erősíti.

Citromsárga
Szintén energetizáló, vitalizáló szín.

A vidámság, a boldogság, az életöröm és a könnyedség színe.
Felvidít, erősíti az önbizalmat, növeli a bátorságot és a tettrekészséget.
Jó hatással van az ítélőképességre, és segít a tisztánlátásban. Pozitív gondolkodásra és optimizmusra késztet, hatásos a félelmek, a fóbiák, az érzelmi zavarok, illetve a depresszió kezelésében.
Javítja a koncentrációt, ezért tanuláskor, vizsgák előtt érdemes sárga virágokkal körülvenned magad.
Az esztétikai kezelés során főleg zsíros, tömített pórusú, pattanásos bőrre, túlzott faggyútermelődés kezelésére ajánlják.

Hatásos a különböző méreg- és salakanyagok felhalmozódása következtében kialakuló tünetek - bőr elszíneződései, cellulitisz - ellen. A sárga a petyhüdt, stresszes, tónus nélküli bőrnél alkalmazható jól.
Aktiválja a nyirokkeringést, tisztítja a májat, a beleket, a bőrt és a vért.
Javítja a gyomor, a máj, az epehólyag, a hasnyálmirigy, a rekeszizom és az idegrendszer energiaellátottságát.
Erősíti az emésztőszerveket és a nyirokrendszert, ha azonban hányingered vagy hasmenésed van, kerüld a sárgát, inkább kék színnel vedd körül magad.

Rózsaszín
A szerelem és a szeretet színe, mely csökkenti a feszültséget, kimerültséget, és javítja az önbecsülést.

Serkenti az orgazmuskészséget. Segít, hogy megszabadulhassunk belső görcseinktől és a túlzott kötelezettségektől. A rózsaszín nyugtató hatással van a testre. Ez a szín még az izmokat is ellazítja.
Erősíti a szív-és keringési rendszert, a tüdőt, a mellkast és a háti csigolyákat. Nyugtató hatását felhasználják a börtönökben, az elvonókúrákon és az elmegyógyintézetekben is.


Hideg színek
:
Megnyugtatják, ellazítják, "kisimítják" bőrünk. Főleg a rugalmasságát, tónusát vesztett, fáradt bőrrel tesznek csodát. A túlzott napozás okozta bőrproblémákra, leégett bőrre is jó.

Kék
A nyugalom és békesség színe.

Elégedettséget jelent, nyugtató, lazító és csillapító hatású, segít leküzdeni a félelmet, tisztává varázsolja a gondolatokat, és fokozza a kreativitást, megnyugtatja az idegeket, koncentrálásra késztet.
A túl sok kék lehangolttá tehet. A rossz alvóknak kifejezetten ajánlott, mert segít mélyebben aludni.
A kék elsősorban vékony, kitágult pórusú bőrnél használatos.

Csíra- és baktériumölő, és pozitívan hat a stressz okozta ráncokra.
Csökkenti a pulzusfrekvenciát, elősegíti a túlterhelt vérerek normalizálódását, fertőzésellenes hatása van, mérsékli a fájdalmat és hűsít.
A legerőteljesebb gyulladásgátló szín, mely rendellenes és gyulladásos folyamatokat rendbe hozza, csillapítja és tisztázza.
Frissítő, összehúzó hatásának köszönhetően visszaadja annak természetes feszességét.
A nyak, a nyakcsigolyák, a légutak, a pajzsmirigy és a felső végtagok egészséges működését befolyásolja. Megfázás ellen kifejezetten ajánlott.
A pajzsmirigy-túltengés, a strúma vagy golyva növekedése is megfékezhető ezzel a színnel.
Eredményesen alkalmazzák még a klimaxos zavarok kezelésében is.

Lila
A spektrum színei között a lilának van a legrövidebb hullámhossza és a legnagyobb energiája, és nagyon keskeny sávban jelenik meg az ultraviola fény mellett.

A lila színhez kapcsolódó gyógyító minőségek a fizikai és spirituális megerősödés, amelyet az tesz lehetővé, hogy a lila szín képes arra, hogy elfogadásra és méltóságra tanítson, és ezáltal elvezesse az egyént a feltétel nélküli szeretethez.

Véd a negatív energiáktól, fejleszti a képzelőerőt és az alkotókészséget.
Találékonnyá tesz, javítja az intuiciót és az empátiát.
Mivel a lila a piros és a kék színek keveréke, egyszerre nyugtat és erősít, így hangulati válságok, érzelmi zavarok esetén kifejezetten hasznos.
Mivel védelmet sugall, lila színekkel vedd magad körül, ha úgy érzed, kiszolgáltatott vagy.
A lila szín gyulladáscsökkentő, memóriajavító, magas vérnyomás, álmatlanság, gyulladásos folyamatokban segít.

A lila szeplős, oxidációs foltokkal teli és foltokban zsíros bőrre ajánlott.

Fehér
A tisztaság, a béke és a remény, valamint az önuralom, az elmélyülés és a transzcendencia színe.

Gátolja a gondolatok szabad szárnyalását, ezért érdemes kerülni a túl sok fehéret.
Az agykéreg, az agyalapi mirigy, a koponya és a szemek egészséges működését támogatja.


Semleges színek
:

Zöld
A zöld a természet, növekedés és az általános regenerálódás színe.

Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot, néha teljesen meg is szüntetheti őket.
Az elégedetlenség érzését is jó irányba tereli.
Harmóniát és a szervezet megbomlott egyensúlyi állapotát helyreállítja.
Szemünk a természet zöld színeit ezernyi árnyaltban képes érzékelni – ki ne élte volna át egy erdei séta jótékony, fáradtságot, kimerültséget csökkentő, pezsdítő hatását. A zöld szín mindenhová odaillik, ahol a harmóniát, a szervezet megromlott egyensúlyi állapotát kell helyre állítani.

E szín kitűnően használható megelőzésre is, minden rejtett zavar esetében. Mint kiegészítő gyógymód, még rák esetén is jótékony hatású.
A zöld a vidámság színe.

Főleg száraz, ráncos, idős, törékeny, vízhiányos bőrre ajánlott. Segít megakadályozni a bőr korai elöregedését, elszíneződését, a lógó bőr és a ráncok kialakulását; feszessé varázsolja a tartás nélküli bőrt. Ízületi és visszérgyulladások zöld szín hatására fájdalommentessé válhatnak.
Zöld fénysugárzással a szembetegségek - még a cukorbaj által előidézettek is - jellegzetesen gyorsan és hatékonyan kezelhetők.
Ha kedvenc színe a zöld: akkor harmóniára törekszik, és fokozott törekvés, hajlam él Önben a gyógyítás iránt.
Ha elutasítja a zöld színt: akkor elégedetlen, bizonytalan, érzelmeit eltitkolja. Valószínűleg párkapcsolati nehézségei vannak, vagyis a külvilágból érkező ingerekre adott válaszreakciója nincs összhangban az inger nagyságával vagy minőségével.


Érzésvilágunk, jó közérzetünk a bennünket körülvevő színességből is fakad. Max Lüscher svájci pszichológus szerint a vörös, kék, zöld és sárga szín az emberi önértékelés négy alapvető érzésének felel meg. A vörös önbizalmat, a kék elégedettséget, a zöld önbecsülést, a sárga pedig belső szabadságot jelent.
A színek valójában sajátos frekvenciával rendelkező elektromágneses rezgések. A színterápiában adott frekvencia segítségével, színekkel kezelhetjük a test bármely részét, esetleg a meridiánokat, csakrákat vagy az akupunktúrás pontokat. A színek a szemen vagy a bőrön át fejtik ki hatásukat a beteg sejtekre, korrigálva azok kórosan megváltozott rezgéseit. A színek gyógyító hatását látványosan nyomon követhetjük a pulzus, a testhőmérséklet, a vérnyomás vagy a bőr vérellátásának jó irányú változásán. A színek befolyásolják az oxigénellátást, az emésztőnedvek kiválasztását, a vérsejtek képzését, sőt az immunrendszert is szabályozzák.



Forrás: http://www.r-medical.hu/fenyterapia

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz